PokerStop

taz: Mr. Groß, a szövetségi kormány egy éve van hivatalban. A megszorítások mindenhol jönnek, az állampolgári ellátásoktól kezdve a nyugdíjakon át az egészségpolitikáig. Van valami, amivel elégedett vagy?

Michael Gross: Szerintem jó az az 500 milliárdos program, amivel állami infrastruktúrába tudunk fektetni. Ebből 100 milliárd euró az államokon keresztül közvetlenül az önkormányzatokhoz kerüljön. Sajnos a szövetségi kormány semmilyen kritériumot nem határozott meg arra vonatkozóan, hogy a pénznek hová kell kerülnie. Valójában a szegény régióknak többet kellene hasznot húzniuk, Gelsenkirchennek pedig többet, mint Düsseldorfnak. Németországban vannak olyan városrészek vagy vidéki területek, amelyek annyira szegények, hogy a közszolgáltatások már egyáltalán nem működnek. Sürgősen oda kell érni.

taz: A beruházásokat a régi Bundestag többsége elfogadta. Most ismét a csökkentésekről szóló diskurzus dominál. Kiszivárgott egy lista a kancelláriaminiszterből, amely szerint csökkenteni kell a gyermekek és fiatalok, valamint a fogyatékkal élők ellátásait. Hogyan reagált?

Nagy: megdöbbentem. Ez a keresztlista megrendíti jóléti államunk alapjait. Hosszú ideje küzdünk azért, hogy az élet befogadóbb legyen, és hogy a fogyatékkal élők jobban megbirkózhassanak mindennapjaikkal. Most vita folyik arról, hogy mindezt vissza kell állítani, mert túl drága. Ez bizarr. Ha elmész hozzánk egy időstalálkozóra, olyan nőkkel találkozol, akiknek még egy kávéra sincs tartalék eurójuk. De az ifjúsági intézményekben is: mindenhol találkoznak a szegénység és a magány kérdéseivel – és ez egyben társadalmi kirekesztést is jelent.

taz: A Workers’ Welfare 18 000 létesítményt üzemeltet Németország-szerte, beleértve a napköziotthonokat, idősek otthonát és a fogyatékkal élők lakhatási projektjeit. milyen a hangulat?

Nagy: Évek óta szomorú. Az év elején felmérést végeztünk a Független Jóléti Egyesületek Szövetségében. A megkérdezett szolgáltatók 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt két évben teljesen felhagyott az ajánlatokkal. Minden jóléti szolgáltatónak sok saját forrása van, különösen ami az adósságot, a migrációt vagy a szociális tanácsadást illeti; azaz az önkéntesek által fenntartott ruhaüzletek vagy ebédlőasztalok révén termelnek pénzt. Itt nagyon rossz a finanszírozás.

taz: Az AWO 1919-ben alakult ki az SPD-ből, azzal a céllal, hogy leküzdje a szegénységet. Hol vagyunk ma?

Nagy: Természetesen vannak eredményeink. Az AWO több mint 100 évvel ezelőtt került hatalomra, és azt mondta, hogy nem alamizsnával segítünk az embereken, hanem inkább azzal, hogy kiállunk az előnyeikért. Ma már vannak szociális kódok. De észrevesszük, hogy Németországban már nem zajlik társadalmi mobilitás. Az 1960-as és 1970-es évek társadalmi előretörése, amely szociáldemokratává tett, ma már nem lehetséges.

taz: Az SPD eleget tesz a szegénység ellen?

Nagy: Jól. Örülök, hogy az SPD a szövetségi kormányban van, mert megakadályozza, hogy rosszabb dolgok történjenek. Ám 24 éves kormányzati felelősségvállalás alatt az SPD-nek nem sikerült újraelosztással jövőállóvá tennie a jóléti államot. Németországban 13 millió ember szegény, ebből 2-3 millió gyerek és több mint 3 millió nyugdíjas. Szeretnék egy bátrabb megközelítést látni a problémában a vagyon- és jövedelemadón keresztül. Jelenleg minden védekező csata, mert állítólag mindenhol pénzhiány van.

taz: Hol látja a legnagyobb igényeket?

Nagy: Óriási probléma az önkormányzatok túlzott eladósodottsága. Sok helyen egyértelműbb és merészebb adósságcsökkentésre lenne szükség. Ésszerű lenne olyan városrészi költségvetéseket kialakítani, amelyek lehetővé teszik a kerületek vagy vidéki közösségek számára, hogy maguk döntsék el, mire költsenek pénzt. Ha ma ifjúsági munkaügyi központokba vagy szociális munkaügyi központokba megy, meg fog döbbenni, hogy egyes gyerekek milyen háttérből származnak. Családtámogatás nincs, de a napközi és az iskola idején senki sem tud intenzív ellátást biztosítani, mert túl kevés a személyzet. Ahhoz, hogy ezt az élethelyzetet helyben javítsuk, lényegesen több pénzt kell befektetnünk.

taz: A felmérések szerint az SPD 12 százalék körül van. Hogyan érinti az AWO-t a párt fontosságának elvesztése?

Nagy: Ez nagyon elfoglal minket. A 2000-es évek elejéig mi, mint AWO lényegesen jobban részt vettünk a párton belüli véleményformálásban és a jogalkotás szakértőiként is. Ma már csak szolgáltatónak tekintenek bennünket, és már nem veszünk részt benne. Közel vagyunk az emberekhez, és tudjuk, mire van szükségük! Már alig hallanak minket. Ez most az egyik legnagyobb kritikám a politikával szemben.

taz: Óvatosan a szövetségi kormány újabb szociális reformot tervezett erre a nyárra. Mennyire vagy magabiztos?

Nagy: Néha kapok hívást: Michael, azonnali ellátásra van szükségem. Tudsz nekem segíteni? De ez nem olyan egyszerű. Különösen a vidéki járóbeteg-ellátásban sok szolgáltató vonul vissza gazdasági okokból.

taz: Ha az otthoni gondozásról van szó, sokan már nem tudják befizetni a saját hozzájárulásukat.

Nagy: Egyes régiókban ma már az idősek otthonában élők 80 százaléka kapja meg az időskori alapbiztosítást – ezt az adófizetők fizetik, és ez megterheli az önkormányzatokat. Ezért a költségek felső határát szorgalmazzuk. De valójában teljes körű ápolási biztosításra van szükségünk. Meggyőződésem, hogy ez is finanszírozható lenne, ha javítanánk a bevételi oldalon.

taz: Az AWO maga is üzemeltet idősotthonokat. Miért emelkedtek ilyen meredeken az ellátás költségei az elmúlt években?

Nagy: Sok oka van. Mert a szükség nagyobb. Mert az emberek tovább élnek, és ezért több gondoskodásra van szükségük. Mert jó árakat fizetünk. Most arra kell törekednünk, hogy olcsóbbá tegyük ellátásunkat anélkül, hogy a teljesítmény romlik. Igyekszünk többet digitalizálni és csökkenteni az adminisztratív erőfeszítéseket. Amit gyakran hiányolok, az az, hogy nekünk, mint társadalomnak sokkal jobban kell összpontosítanunk a megelőzésre. Egyértelmű tanulmányok vannak a Ruhr-vidékről, amelyek azt mondják: Az itt élők korábban halnak meg, mert gyermekként betegebbek voltak, mint például Münsterben.

taz: Németországban a gyerekek nagyon egyenlőtlenül nőnek fel.

Nagy: Nemrég elmentem egy napközibe, ahol kifejezetten szakmunkások gyerekei voltak, és ott megfelelőnek tűnt a környezet. A szülők normál bért kapnak, mindenkinek szép otthona van. Ez talán kissé túlzás. Más régiókban viszont a szülők 90 százaléka nem tud szülői járulékot fizetni, mert éves bevétele 20 ezer euró alatt van. Vagy más nyelvtudással jönnek a gyerekek a napközibe, mert más anyanyelvet beszélnek otthon. A bölcsődék azonban ehhez nem kapnak többletet. El kell kezdenünk sokkal igényorientáltabban nézni: Mire van szükségük a helyi lakosságnak?

taz: Az AWO alapprogramja többször is megemlíti a liberális-demokratikus szocializmus értékeit. Hogy érted ezt?

Nagy: Számomra a demokratikus szocializmus mindenekelőtt azt jelenti, hogy ne a pénztárcák döntsék el, milyen lehetőségeik vannak az embereknek az életben; hogy a gyerekek származásuktól függetlenül jó oktatásban részesüljenek; hogy az emberek kecsesen megöregedhetnek; és hogy senki ne essen át a réseken. A piac ezt önmagában nem fogja szabályozni. Ehhez szolidaritásra és erős jóléti államra van szükség.

taz: A szociálpolitikában olykor úgy tűnik, mintha az egészségügy, az ellátás és az oktatáspolitika versengene egymással. Szükség van-e radikálisabb megközelítésre az igények egyesítéséhez?

Nagy: A kérdés az: tudunk-e erre mozgósítani? Talán szoptatós ágyakat kell kitennünk az autópályára. A szegénység nem szép téma, és a törődés sem. Ez mindig csak azokat érinti, akik ebben a helyzetben vannak. Munkatársaink pedig nem mondhatják csak úgy: hagyom, hogy Müller úr vagy Özdemir asszony feküdjön az ágyban demonstrálni. De a gazdákkal látja, mi lehetséges, ha kimegy az utcára.