Podcast Csernobilról: Amit még ma is sugároznak
1986. május 3. szombat volt. 18 órakor vihar volt Münchenben. A barátnőmmel az Angolkertben ölelkeztünk. Hazafelé nagyon eláztunk.
München egyike Németország azon régióinak, amelyeket leginkább sújtott az április 26-i csernobili balesetet követő radioaktív eső. Nem emlékszem, mikor tudtam meg. De már nem felejtettem el.
Most, a 40. évfordulón újra előkerülnek ilyen történetek. A témáról szóló podcast Anatoliival, a gigantikus robbanás szemtanújával kezdődik. Ekkor a Szabadság Rádiót hallgatta, Münchenből adták, tiltva.
Az eredeti, orosz nyelvű riportban, amit az alkotók előkerültek, egy „baleset”-nek hangzó szót lehet hallani. Május elején megérkeznek a dolgok Nyugat-Európába, esik az eső, többek között a Nürnberg melletti Monikán is, aki nagyon hasonló történetet mesél el, mint amit fentebb meséltem. Az egyetlen különbség az, hogy inkább átpolitizált; „Az atombombák és az atomenergia” – áll a szövegben – „egy hatalmas félelembe olvadnak bele”, a 80-as évek végétől való félelembe.
Nélkülözhetetlen és teljes ellenőrzés alatt áll
Ami keletebbre, az NDK-ban is létezett. Hol maradnak homályosak az egyházi kontextusban politikailag aktív fiatal Ulrike információi. „A sugárzási helyzetet” „stabilizálták” – hallja az NDK rádiójában.
És emlékszem a DKP-s elvtársakra, akik mindig nyitottak voltak a fiatalok felé, és elmondták, hogy az atomenergia bizony kockázatos, de nélkülözhetetlen és teljes ellenőrzés alatt áll a kommunizmus megvalósításához a dicsőséges Szovjetunióban.
Markus Söder ennek a hozzáállásnak az öröksége. Azt is mondja, hogy a fényes jövő érdekében az atomenergiára kell hagyatkoznunk. Túl gyáva ahhoz, hogy elmesélje választóinak az energiaátmenet valóságát annak tagadhatatlan nehézségeivel. „Csernobil: A katasztrófa és mi” részletesen és világosan elmondja nekünk, mit takar a politikai gyávaság.