Al-Braikan és Al-Hamdan… a mezőny, Renard.
Míg az egykori szaúdi válogatott edző, a francia Hervé Renard sajtótájékoztatói tele voltak a helyi játékos „részvételi perceinek hiányával” kapcsolatos többszöri panaszaival, a válasz ezúttal a pályáról érkezett, de nem szavakkal, hanem halálos gólokkal, amelyek a szaúdi klubok kontinens dicsőségének útját jelölték ki Firas Al-Braikanon keresztül, aki az „Elite” mezőnyben bemutatta az igazságot, Abdullah és Abdullah. A szaúdi tehetségeknek nem kell több órányi játék ahhoz, hogy felrobbanjanak, hanem inkább a „lehetőségért és a bizalomért”.
A 2026-os AFC Bajnokok Ligája elit döntőjében a japán Machida ellen Firas Al-Braikannak nem kellett néhány percnél több, hogy bebizonyítsa, ő a „nagy randevúk embere”.
Míg Dzsidda visszatartotta a lélegzetét, a 96. percben Al-Braikan jelent meg „megváltóként”, hogy a hálóba ültesse a labdát, és bejelentette, hogy Al-Ahly zsinórban második történelmi bajnoki címet szerzett.
A csereként pályára lépő Al-Braikán bebizonyította, hogy egy csatár értékét a „döntés” és nem az „időszámláló” méri.
A „döntő csere” jelenet nem állt meg az Al-Ahly kastélynál, hanem az AFC Bajnokok Ligája 2-ben szereplő Al-Nasr Clubra is kiterjedt. Az Al-Nassr és az emírségekbeli Shabab Al-Ahly mérkőzésen az elődöntőben Abdullah Al-Hamdan a meccs utolsó perceiben lépett pályára, pontosabban amikor mindenki a 78. percben várt. sípszóval, okos érintéssel, a 80. percben, három perccel a belépése után drága gólt tudott szerezni. Ez a gól nem csak egy továbbjutás volt a döntőbe, amely Al-Nasr győzelmével ért véget. Az öttel kifejezett üzenet volt, hogy a szaúdi játékos „nagyon koncentrált”, még akkor is, ha nem ő vesz részt elsősorban.
A „A szaúdi játékos nem vesz részt rendszeresen a klubjában” kifejezés mindig is az volt a fogó, amelyre Renard Green edző indokait akasztotta sok kudarc vagy kihívás miatt. De a Machida előtti Al-Buraikán incidens és Al-Hamdan döntő gólja gyökereitől fogva aláássa ezt az elméletet. Ezek a sztárok bizonyítják, hogy a „szellemi felkészültség” a döntő pillanatokban felülmúlja a „mérkőzéseket”. Hogyan lehet egy játékos, aki nem vesz részt, gyakran megnyugodni, ami miatt a 96. percben bajnoki gólt szerez? Vagy egyetlen érintéssel gólt lőni a kontinens-elődöntőben?
Az Al-Braikan és Al-Hamdan duó ragyogása egy új valóság elé állítja a válogatott technikai stábját, ami az, hogy a szaúdi játékos egy erős nyomás alatt megjelenő „hős” tulajdonságokkal rendelkezik, és hogy nem az számít, hogy a játékos mennyi percet tölt a pályán, hanem az, hogy milyen hatást hagy ki, amikor belép. Ma már mindenki egyetért abban, hogy a klubokban a cserejátékosok jelentik a szaúdi futball új kontinentális történetének megírásának alapját.
