A stressz távol tartja Ronaldót, Al-Ghanemet és Mane-t az Al-Nasr edzésétől
Al-Ahly a „föld és tömeg” fegyvert használja, hogy elragadja a második ázsiai csillagot
Szombat este az Al-Ahly Szaúd-Arábia történelmi küldetés előtt áll, az AFC Bajnokok Ligája elit címének második egymás utáni megszerzése, amikor a japán Machida Zelviával találkozik az Al-Jawhara Stadionban, King Abdullah Sports Cityben, Jeddahban.
Al-Ahly minden tekintetben a bajnoki címre jelöltnek tűnik, és technikailag több okból is felülmúlja a japán Machidát, de általánosságban elmondható, hogy az utolsó meccseket „megnyerték, és nem játszották”, ahogy a technikai elemzők állandó szabálya szerint.
Al-Ahly javára mennek a dolgok fajilag és nyilvánosan is, de a pályán nem lehet garantálni az eseményeket, hiszen a nagy meccseket apró részletek döntik el.
A német Matthias Jaisse vezette Al-Ahlynak sikerült érvényesítenie másfajta kontinentális jelenlétét, ami azt eredményezte, hogy felvette az utolsó kiadás címét, és erőteljesen előrelépett a második cím felé, ideális menetelést és nagyon csodálatos eredményeket mutatva fel annak ellenére, hogy a jelenlegi kiadásban a haladó szerepek egyes időszakaiban visszaesett a teljesítmény. Összességében Al-Ahly tűnik a legesélyesebb jelöltnek a címre, köszönhetően a jellegzetes elemeknek a csapat térképén való jelenlétének köszönhetően, amelyek képesek a házigazdák javára billenteni a mérleget, élükön Riyad Mahrez, a veterán algériai sztár és a brazil Galeino, a legutóbbi kiadás sztárja, és az egyik örömszerző Ivanney mellett az angol matcheser forrása a múltban. csapat támadóereje, még ha egyes periódusokban visszaesett is a teljesítmény, valamint a francia Milot és az elefántcsontparti Franck Kesset, emellett a brazil Ibanez duó, valamint a török Merih Demiral, majd a szenegáli Eduardo Mendy által vezetett védelmi szilárdság.
Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség honlapja szerint Al-Ahly 22 gólt szerzett a tizenhatoson belülről, ami a legtöbb csapat között ebben a szezonban, nyolc góllal nagyobb különbséggel, mint Machida Zelvia.
Másrészt egyetlen csapat sem kapott kevesebb gólt a tizenhatoson belülről, mint Machida (6 gól). Al-Ahlynak azonban van egy további fegyvere Galeno képében, aki hozzászokott ahhoz, hogy távoli lövésekből szerezzen gólt, ahogy ez a malajziai Johor Darul Ta’zim és a japán Vissel Kobe meccsén is megtörtént.
Míg az Al-Ahly Saudi 19 gólt szerzett nyílt játékkal, ami a legmagasabb szám az Al-Ittihad Szaúd-Arábiához képest. A csapat hét gólt is szerzett szettlabdából, ami a második legmagasabb szám a csapatok között, az emírségekbeli Shabab Al-Ahly (9 gól) mögött.
Az Al-Ahlynak sikerült felborítania hátrányát, és három meccsen nyert. A bajnoki szakaszban 0-2-ről 4-2-re nyert az üzbég Nasaf ellen, valamint 0-1-ről Johor Darul Ta’zim és Vissel Kobe 2-1-re nyert a negyeddöntőben, illetve az elődöntőben.
A Machida egy meccset elveszített, egy másikat pedig döntetlenre végzett, miután lemaradt az eredményről, és ez még a bajnoki szakaszban volt: 1-2-re elveszítette Melbourne Cityt, és 1-1-re döntetlent játszott a Szöul ellen.
Matthias Jaisse német tréner, az Al-Ahly csapatának edzője a várható szurkolói támogatásról így nyilatkozott: „Ugyanaz a hatás, mint az előző szezonban. Nagy lendületet adnak, de nehéz összehasonlítani a két verziót. Különböző kihívások voltak, és ugyanazon cél elérésére készítjük fel csapatunkat.”
Kiemelte, hogy „minden jól megy, a legtöbb játékos mentálisan és fizikálisan teljesen felkészült, és mindenki izgatottan várja, hogy a legjobbat nyújthassa ezen a fontos összecsapáson.”
A japán Machida a maga részéről azon dolgozik, hogy megdöntse a várakozásokat és a bajnoki címmel térjen vissza, és a dupláját kell nyújtania ahhoz, hogy legyőzze a torna legerősebb csapatát, az Al-Ahly-t. Machida a negyeddöntőben először az Al-Ittihad Szaúd-Arábiát, majd másodikként Shabab Al-Ahlyt tudta legyőzni, és bejutott a döntőbe.
Az AFC honlapja szerint Machida Zelvia inkább az első félidőben szerez gólt, ugyanis az első 45 percben 18 gólból 14-et szerzett. Ezzel szemben Al-Ahly ugyanennyi gólt szerzett a második félidőben.
A japán csapat a védekezés szilárdságára tippel. Machida rendelkezik a torna legjobb védősorával, miután hét meccsen tisztán tartotta magát, és csak hét gólt kapott. A japán csapat 360 egymást követő percben nem kapott gólt, ennek a stabilitásnak az egyik oka Kosei Tani kapus, aki 39 kapura lövésből 34-et blokkolt. Nehéz próba elé néz azonban az Al-Ahly támadásával szemben, amely ebben a szezonban 26 gólt szerzett, ami a második legmagasabb szám az elit AFC Bajnokok Ligájában való részvétel történetében. Go Kuroda japán edző, a Machida csapatának edzője így nyilatkozott: „Egy erős csapattal állunk szemben, nagy tapasztalattal és kiváló játékosokkal. Tisztában vagyunk a képességeikkel, de bízunk a stílusunkban és abban, amit a pályán bemutatunk.”
3 Irán felkészülése a háborúra, a II. kötet, több ezer rakétától a 30 millió önkéntesig
terhelés…
Irán készen áll a háborúra, a II. Fotó/Sajtó TV
TEHERÁN – Irán nem akar az Egyesült Államok (USA) és Izrael trükkjein elkapni. Nem akarják, hogy a tűzszünet meghosszabbításával váratlanul érte őket. Felkészültek a háború II. kötetére.
3 Irán felkészülése a háborúra, a II. kötet, több ezer rakétától a 30 millió önkéntesig
1. Több ezer rakétája van
A védelmi minisztérium közölte, hogy Irán rakétaképességeinek nagy része kihasználatlan maradt, ugyanakkor kiemelte, hogy országszerte több mint 1000 típusú fegyvert gyártanak be.
Reza Talaei-Nik dandártábornok szóvivője szombaton mondta el a nyilatkozatot, méltatva az ország jelenlegi magas szintű védelmét és megtorló felkészültségét, annak ellenére, hogy április 7-ig heves harcokat folytat az Egyesült Államok és az izraeli rezsim illegális agressziója ellen.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország fegyveres ereje az agresszió során és megtorló hadműveleteinek részeként megőrizte dominanciáját a megszállt területek légterében.
Az illetékes dicsérte, hogy a jelenleg országszerte gyártott fegyverek teljesen hazai gyártósorokkal rendelkeznek.
„Ez a kapacitás több mint 25 éves védelmi ipari beruházás és felkészülés eredménye, olyannyira, hogy még ha egyes létesítmények megsérülnek is, a termelési és támogatási folyamatok az ország földrajzi régióiban folytatódnak” – tette hozzá a Press TV.
„Ebben a folyamatban mintegy 9000 vállalat működik együtt a fegyveres erőkkel és a Honvédelmi Minisztériummal.”
2. Végrehajt egy zárási stratégiát
Talaei-Nik azt mondta, hogy a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros, amelyet az Iszlám Köztársaság minden forgalom elől lezárt, megtorlásul Amerika folyamatos illegális blokádja miatt, „ellenőrző kar lett az iráni nemzet követeléseinek megvalósításához”.
Képregényes életrajz „George Lucas”: A független mozi visszavág
A háború folytatódik: Miután a „George Lucas” című képregény első kötete happy enddel hagyta el közönségét, úgy tűnik, minden eldőlt a hollywoodi rendező számára a Renaud Roche és Laurent Hopman által készített folytatásban. Lucas hosszú küzdelme, hogy meggyőzze stúdióját a „Star Wars” elfogadásáról, különösen a váratlanul magas gyártási költségek miatt, győzelmet aratott számára.
Korábban a hatalmas projekt számos akadály miatt kudarccal fenyegetett, ahogyan az illusztrátor-szerző páros anekdotikusan mesélt az 1. kötetben. A 20th Century Fox stúdiófőnökei biztosan nem számítottak arra, hogy a fiatal majom kasszasiker lesz. Így hanyagul adták a film jogait, beleértve a merchandisingot is, a csaknem 30 éves férfinak.
A második kötetben, amelyet Roche és Hopman a „Csillagok háborúja” filmsorozatra hivatkozva „Episode II”-nek neveztek el, Lucas, aki a közelmúltban került ki a kockázatos vállalkozásból, rekordnyereséggel, 1977 nyarán még nagyobb projektek megvalósítására készül.
Die Graphic Novel
Renaud Roche, Laurent Hopman: „George Lucas – Episode II”. Franciából fordította Anne Bergen. Splitter Verlag, Bielefeld 2026, 208 oldal, 29,80 euró. (Az I. epizód továbbra is elérhető a Splittertől)
Mivel a „Star Wars” sorozatának folytatására is jogot szerzett, fontolgatja, hogy franchise-t indítson vele. Mások gondoskodnak az irányról és a többiről; executive producernek tekinti magát. Célja, hogy több ideje legyen a családjára.
Die Skywalker Ranch
Még mindig szeretne egy másik nagy projekttel foglalkozni. Földet akar vásárolni a távoli Marin megyében, ahol egy gigantikus tanyát kell építeni, a későbbi Skywalker Ranch-et. Hollywoodtól távol, azt akarja, hogy önállóan tudjon filmeket készíteni, saját és olyan barátai filmjeit, mint Steven Spielberg. Mindent a „Star Wars” merchandising bevételeiből finanszíroznak.
Renaud Roche ezt a jövőbeli projektet úgy illusztrálja, mint George Lucas utazását akkori feleségével, Marciával Marin megye szabad területeire. A Roche a rétjein hagyja, hogy a későbbi épületek áttetsző vetületekké nőjenek fel, amelyek vizuálisan nagyon hasonlítanak azokhoz a videoüzenetekhez, amelyeket Lucas a „Star Wars” filmjeiben használt.
Ám az álomtól az igazi tanyához vezető úton Lucasnak először el kell készítenie filmsorozatának második részét.
Yoda életre kel a Star Warsban. Illusztráció a „George Lucas. Episode II”-ből
Fénykép:
Splitter Kiadó
Míg a „George Lucas – A Star Wars hosszú útja” klasszikus életrajznak készült, amely a fiatal Lucas életét mutatja be gyermekkorától a „Star Wars” első részének befejezéséig, az „Episode II” sokkal koncentráltabb, mindössze három évre korlátozódik.
A Birodalom visszavág
A legtöbbet a „The Empire Strikes Back” címmel 1980-ban bemutatott, a filmtörténelembe bevonuló filmen dolgozták fel. Az oda vezető út ismét nehéznek bizonyul. Bár Lucas életének ebben a szakaszában „csinált ember”, ez nem jelenti azt, hogy ne nézne szembe újabb viszontagságokkal.
Az „Episode II” elsősorban a „The Empire Strikes Back” forgatásának megszervezéséről szól, annak minden technikai újításával és kudarcával, belső kríziseivel és szerencsétlenségeivel együtt.
Rögtön az elején Mark Hamill, a Luke Skywalkert alakító színész látványos autóbalesetet okoz, amelyben olyan súlyosan megsérül, hogy az arcán jelentős sebhelyek maradnak. Lucas gyorsan úgy dönt, hogy Luke Skywalkernek is meg kell sérülnie a film elején. A folytonosságnak megfelelőnek kell lennie.
A Roche világos vonala dinamikus vonásokkal a lényegre redukálódik; gyakran csak utal a háttérre. A panelek szabályos háromsoros szerkezetet követnek, amit Roche néha fellazít, például amikor a stúdióban szeretne jeleneteket részletesebben bemutatni – mint például a Dagobah mocsara, ahol Luke Skywalker találkozik Joda Jedi mesterrel.
Perfekcionista Lucas
A „The Empire Strikes Back” című filmen dolgozva megismerheti a perfekcionista Lucast, akinek az egyensúlyt kell kezelnie, hogy a rendezői munkát másra ruházza, de továbbra is saját művészi elképzeléseit követi.
Roche és Hopman egy szimpatikus kontrollőrültként ábrázolja Lucast, aki hajlamos a makacsságra, akit néha nehéz meggyőzni az új ötletekről.
Az „Episode II” kifejezetten elismeri Irvin Kershner rendező hozzájárulását ebben a kérdésben. George Lucas korábban a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanult nála filmművészetet.
A nála 20 évvel idősebb Kershner olyan ötleteket csempészett a forgatókönyvbe, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a film klasszikussá váljon. Beleértve azt a híres jelenetet is a film végén, amelyben Leia hercegnő azt mondja Han Solonak: „Szeretlek”, mire ő lakonikusan így válaszol: „Tudom”. Roche és Hopman szerint ez a fajta vicc Lucastól kissé távol áll.
Film a filmről
Mai szemmel nézve a „Star Wars” filmsorozat, a „Star Wars Stories” minden kiegészítésével és a sorozatokkal, amelyekben Lucas 2012 óta már nem vesz részt, sokáig képletes profitvállalkozásnak tűnhetett. A legújabb folytatás, a „Star Wars: The Mandalorian and Grogu” májusra várható. Mindenesetre a „Star Wars” univerzum rajongói körében általában az első két 1977-es és 1980-as filmet tartják a legsikeresebbnek.
De ahogy az „Episode II”-ből is látható, a filmkritikusok nem voltak különösebben kedvesek, amikor a „The Empire Strikes Back” című filmet a mozikban bemutatták.
Kritika záporozta, többek között azzal a váddal, hogy a film egy „szeretet nélküli pénzgép”. Valójában ez igaz, amennyiben a nyereség határozottan lenyűgöző. „A Birodalom visszavág” az egyik legsikeresebb film volt akkoriban.
Lucassal ellentétben barátja, Steven Spielberg csak részben örült ennek: „Nem menő,” mondja a képregény vége felé, „csak kiszorítottad a „Jawst” a harmadik helyről.
Négy állítólagos támadót letartóztattak a CDMX-ben, akiket a cuajimalpai rablással hoznak összefüggésbe
Az Állampolgári Biztonsági Titkárság elemei (SSC) A polgármesteri hivatalban négy férfit fogtak el Venustiano Carranza miután azzal vádolták, hogy lőfegyverrel bántalmazott egy állampolgárt. Az akció során lefoglaltak egy fehér járművet, amely állítólag egy autós elleni rabláshoz köthető, amely napokkal korábban történt. Cuajimalpa de Morelos.
Olvassa el még: Mikor lesz az első nemzeti gyakorlat 2026-ban?
Az elfogást közvetlen feljelentés után sikerült elérni, így sikerült felkutatni és őrizetbe venni a gyanúsítottakat, akiktől fegyvert, készpénzt és mobiltelefont foglaltak le. A hatóságok a sértett előzetes nyomon követésének részeként azonosították az autót is az előző esetben.
Egy fehér autó legénysége… fegyverrel megfenyegette, és megfosztották a holmijától” – mondta az áldozat.
Ezekkel a letartóztatásokkal az esettel kapcsolatban nyolc fogvatartott van, feltehetően a fővárosi autósok és gyalogosok kirablására felállított cella tagjai.
A López-Dóriga Digital információival.
Christina Applegate „kínzó” A-listás haverjai az „áruló” SM-csata közepette, kórházi tartózkodás: jelentés
Christina Applegate cimborái és korábbi színésztársai, mint Ed O’Neill és Katey Sagal állítólag „szorongatják” a színésznő egészségi állapotát, miután nemrégiben kórházba került – olyannyira, hogy megkeresték őt.
„Azt hiszik, hogy ez nem neki való, most nem hal meg. De meg akartak győződni arról, hogy semmi sem marad szó nélkül” – mondta a Daily Mailnek egy pénteken megjelent interjúban egy Applegate-hez közel álló forrás, aki a „Házas… Gyermekekkel” című filmen dolgozott.
– Azt mondták egymásnak, hogy szeretik egymást.
Szintén azon hírességek listáján szerepelt, akik állítólag támogató szavakkal fordultak hozzá, a „Dead to Me” színésztársa, Linda Cardellini, az „Anchorman” szereplője, Will Ferrell és Jean Smart, aki édesanyját alakította a 2007-es „Samantha Who?” című filmben.
Azonban O’Neill üzenete – aki az apját játszotta a „Házas… Gyermekekkel” című filmben – jelentős jelentőséggel bírt Applegate számára, mivel a pár közel marad.
„Nem akarom azt mondani, hogy Ed egy apafigura számára, de a „Gyermekekkel házas” koruk óta tartják a kapcsolatot, és nagyon-nagyon közel állnak egymáshoz” – osztotta meg egy O’Neillhez közel álló bennfentes.
„Mindig is azok voltak. Üzennek, látják egymást, telefonálnak.”
A forrás hozzátette: „Meghallotta a hírt, hogy kórházba került, azonnal sms-t írt neki, és megkérdezte, tud-e segíteni, és azt mondta neki, hogy szereti, és minden olyan módon itt van érte, amire szüksége van.”
O’Neill „szorult” és „annyira aggódik érte” – folytatta a forrás.
„Nagyon szereti. Nem hiszem, hogy a halálos ágyán lenne, de nem áll jól, és bármi megtörténhet” – mondta a bennfentes.
„Gyűlöli látni a szenvedését, ez nagyon megviseli. Tehát mindent felajánlanak neki, hogy segítsen. Ő a családja neki.”
Az Applegate, O’Neill és Sagal képviselői nem válaszoltak azonnal a Page Six megjegyzéskérésére.
Applegate-et, akit 2021-ben diagnosztizáltak SM-vel, a múlt hónap végén kórházba szállították Los Angelesben. Az azonban nem világos, hogy az oknak köze van-e az autoimmun betegségéhez.
„Nincs megjegyzésem azzal kapcsolatban, hogy kórházban van-e, vagy hogy milyen orvosi kezeléseket végeznek” – mondta a színésznő egyik képviselője a Page Sixnek adott nyilatkozatában. „Régóta bonyolult egészségügyi állapotai vannak, amelyekről üdítően nyíltan beszélt, amint azt az emlékiratai és a podcastja is bizonyítja.”
Applegate később az Instagramon keresztül frissítette egészségi állapotát, és elmondta követőinek, hogy „minden nappal jobban érzi magát”.
„Köszönöm a kiáradó szeretetet és a jókívánságokat. Az egészségügyi problémák állandóak számomra, de erős csaj vagyok, és minden nap egyre erősebb és jobb vagyok.”
„Szánok egy pillanatra, hogy az egészségemre összpontosítsam, de hamarosan visszatérek, és még több mondanivalóval jelentkezem.”
Laila Soleimani és egy kérdés, ami mindig kísérti: Miért nem beszélek arabul?
A Gallimard 2026 márciusában kiadott „Attack on the Borders” című, legfeljebb nyolcvan oldalas könyvében Leila Slimani írónő a két nyelv és két hivatkozás között széttöredezett Maghreb identitás kérdését tárgyalja az arab nyelvhez fűződő kétértelmű kapcsolata révén. Az „Egy csendes dal” és a „Mások országa” szerzője a végsőkig kinyitja belső fiókjait, hogy teljes legyen a frankofón irodalmi életben ritka fajta szöveg, amely franciául az arab nagy elvesztéséről beszél. A Dar Gallimardnak adott interjújában Soleimani elmagyarázza ennek a veszteségnek a személyes mélységét, és elárulja, hogy az arab volt számára az „atyai nyelv”, kettős értelemben. Azt mondja: „Azt képzeltem, hogy ez az apai nyelv lesz, és ennek hiánya egyenértékű apám távollétével, mert ő meghalt, és mert rendkívül nehéznek találta kultúrájának továbbadását.” Így az ember miatti gyász és a nyelv miatti gyász összefonódik a könyvben, ritka vallomásos textúrában, amely a szövegnek olyan személyes mélységet ad, amely túlmutat a puszta kulturális szemlélődésen.
Ennek a szövegnek a középpontjában egy kérdés áll, amely Laila Soleimanit gyerekkora óta kísérteti: Miért nem beszélek arabul, vagy miért nem sajátítom el? Ismeretes, hogy Leila Slimani, 2016-ban Goncourt-díjas, Rabatban született egy francia ajkú polgári marokkói családban. Édesapja magas rangú bankár, édesanyja elzászi származású orvos. Ebben a házban, ahol a francia volt mindennapi életének nyelve, Laila határozott többnyelvűséggel nőtt fel: marokkói dialektus az utcán és a piacon, német az elzászi nagyanyja dalaiban és történeteiben, spanyol a mediterrán nyáron, és amazigh challah a családi gazdaság dolgozóinak nyelvén. A klasszikus arab azonban megmaradt a hiányzó jelenlét területén: hallható, jól ismeri a ritmust, de természetesen nem nőtt be a gyermek szájába, és nem is élt a képzeletében, amíg kifejezőeszközzé nem vált.
Laila Soleimani kemény fizikai módon írja le ezt a helyzetet: mintha valaki egy amputált szervvel élne, akinek a jelenléte a hiánya ellenére is érezhető. Ez a metafora nem stiláris ékesség, sokkal inkább az a pontos keret, amelyben az írónő nyelvével való kapcsolatát megszervezi: olyan vágyakozás, amelyet nem lehet kielégíteni, mert tárgya nem veszett el hirtelen, hanem nem formálódott ki teljesen. Ebben az összefüggésben a néhai libanoni költő és festő, Etel Adnan nevét juttatja eszébe, a kreatív nő, aki franciául írt, és ugyanazon kérdés terhe alatt élt, és aki egy napon azt mondta, hogy ennek a nyelvnek a kapujában találta magát, és legendává és elveszett paradicsommá változtatta.
A szöveg egy nagyon személyes helyről indul: ahogyan Szulejmáni ma arabul beszél, ami olyan, mint egy gyerek, aki felnőttek előtt beszél, aki zavarba jön a tökéletlenségétől és fél a nevetségességtől. Többről van szó ebben a vallomásban, mint a személyes szégyenről; Feltárja a nyelv társadalmi szerkezetét. A marokkói francia nem csak mellékes gyarmati örökség volt. Inkább a függetlenség idején és azon túl a társadalmi fejlődés és a civil elit nyelve lett, míg az arab bizonyos körökben a lelkiismeret, a vallás és a szimbolikus identitás szerepére korlátozódott. Így a marokkói gyerekek generációja jelent meg arab névvel, francia nyelvvel és olyan szellemmel, amely tisztában volt korlátaival anélkül, hogy tudta volna, hogyan lépje túl azokat.
Ez a félénkség azonban, amelyet Laila Slimani hangosan bevall, nem egyéni kivétel, hanem egy egész maghrebi írónemzedék titkos öröksége, akik francia nyelven építették irodalmi dicsőségüket, miközben az arab a küszöbön maradt. Kateb Yassintól, aki a franciát a gyarmatosítótól visszaszerzett „háborús zsákmánynak” tekintette, Assia Djebarig, aki egész életét a francia írás, az arab nyelven való gondolkodás és az amazigh-ban való álmodozás közötti térben élte le, egészen Albert Memmiig, aki „A gyarmatosító és a gyarmatosított” című művében elemezte, hogyan válik a gyarmatosító nyelve a szocializálódás eszközévé. elithez, és az általa „önmegvetésnek” nevezettekhez vezet, ez a súlyos örökség az, amivel keresztezi. Szulejmani szövegében kifejezetten osztálytudatos, mint elődei. Nem habozik úgy leírni magát, mint „a frankofón burzsoázia közhelye, aki nem beszéli a nyelvét”, és ebben a kemény mondatban kettős elítélés rejlik: egy olyan társadalmi osztály elítélése, amely hasznot húzott a nyelvi megosztottságból, és ebből örökölte kiváltságait, és egy olyan oktatási rendszer elítélése, amely a másik, a nyelvét beszélő eliteket beszéli. folyékonyan és az első nyelvük akadozással. Szulejmani és az első nemzedék írói között az a különbség, hogy az elsők úgy írtak franciául, mintha ez ellenállási aktus vagy történelmi szükségszerűség lett volna, amely elől nem volt menekvés, míg ő erről és annak határairól írt, vagyis ablakot nyitott a zárt helyiségbe, amelybe sokan nem mertek benézni.
A szöveg egy rémálomjelenetben éri el drámai tetőpontját, amelyhez Szulejmani többször is visszatér: „Mindig ugyanazt a rémálmot álmodom. Egy tárgyalóteremben találom magam, csak férfiak vesznek körül. Tudom, hogy mindjárt szólítanak, és kiszárad a torkom, remeg a tenyerem. Szégyellem magam, nem tudom, mi az oka annak, hogy beszéljek, és gyorsan beszélni kezdek. viharosan, franciául beszél A bíró keményen félbeszakít: „Itt nem vagyunk Franciaországban. Beszélj arabul.” Könnyek töltik meg a szememet, és a szorongás megbénít. Keresem a szavaimat. Nem jön semmi. „Akkor rájövök, hogy veszítettem, és soha nem fogom tudni bizonyítani ártatlanságomat.” Ez a rémálom nemcsak egy nyelvi hiányt ír le, hanem egy teljes identitásválságot diagnosztizál: egy ártatlanságot, amelyet csak egy elveszett nyelv bizonyíthat be. Talán az írónőnek ez a másik kijelentése, amelyben azt mondja: „Az írás azt jelentheti, hogy megbékéltem ezzel a vereséggel, vagy legalább keresem a saját nyelvemet, egy olyan nyelvet, amely nem tartozik semmiféle minősítés alá” – ez az, amiből kiderül, hogy maga a rémálom lett az írás anyaga és oka is egyben.
A könyv azonban nem áll meg a személyes vallomás határainál, inkább kiszélesedik, hogy kifejezett politikai nyilatkozattá váljon. Szulejmani kettős és éles elutasítást jelent be: elutasítja a konzervatív marokkói diskurzust, amely az arab egynyelvűséget pajzsnak tekinti a kulturális imperializmus ellen, és elutasítja a hivatalos francia diskurzust, amely ragaszkodik egy tiszta nyelvhez, amely nem fogadja el a változást. E két elutasítás között alakítja ki álláspontját: A nyelvek élő szervezetek, amelyek fejlődnek és felszívják egymást, és csak az ideológia korlátozza őket. Ebben találkozik Kateb Yacine-nal, Mohamed Bennis marokkói költővel és más gondolkodókkal, akik a többnyelvűséget gazdagságnak, nem pedig megbélyegzésnek tekintették.
A félénkséget, amelyet Leila Slimani elismer, a maghrebi írók egész generációja örökölte, akik franciául építették irodalmi dicsőségét, miközben az arab a küszöbön maradt.
A könyv stílusa külön figyelmet érdemel. Szulejmani a rövid mondatokra és feszes ritmusra épülő prózáról ismert, ám ennek a szövegnek a mondatai egy kicsit kitágulnak, a hang pedig közvetlenebbé válik, mintha inkább a kellő beismerés nyomása alatt írna, mintsem a regényíró képzeletének kényszere alatt. Ez a módszer pillanatokban arra emlékeztet, amit Taha Husszein tett az „Al-Ayyam”-ban, amikor az életrajzot olyan irodalmi szöveggé alakította, amely túlmutat a személyes dokumentáláson, és arra, amit Muhammad Shukri tett a „Csupasz kenyér”-ben, amikor a merész vallomásban a szégyen leleplezése helyett felszabadulást látott.
A könyv egyre fontosabbá válik egy olyan korban, amely a zárt identitás-beszédek felemelkedésének tanúja Európában és azon túl is: a határok leszűkülnek, a kultúrák osztályozódnak, a nyelveket pedig a politika szolgálatába állítják. Ebben az éghajlatban Szulejmáni szövege arra emlékeztet, hogy az egy nyelv elől való bezárkózás nem védelem, hanem elszegényedés, és hogy a legmélyebb seb nem a földrajzi határokon van, hanem abban a szakadékban, amely elválasztja az embert első nyelvétől és emlékezetétől. Ha az arab világban rejtett konfliktus tapasztalható a nyelvi és kulturális hovatartozás mintái között, amelyet a gyarmatosítás, az oktatáspolitika és a mélyreható társadalmi átalakulás sebei táplálnak, Szulejmani humanitárius, nem szlogenista oldalról nyitja meg újra ezt a fájlt: a nyelv nem a lojalitás próbája, hanem az önformálás tere. Az identitás kérdése tehát nemcsak a kulturális reprezentáció kérdése, hanem inkább magának az írásnak a középpontjában álló kérdés: lehet-e hű önmagához egy író, miközben olyan nyelven ír, amelyet nem él meg teljesen? A válasz, ahogy a szöveg is sugallja, nem igen vagy nem, inkább egy írás, amely továbbra is az őszinteség tágabb formáját keresi.
Az „Attack on the Borders” jelentősége abban rejlik, hogy más felfogást mutat be: az identitás nem fal, hanem válaszút, a nyelv pedig nem végső tulajdonság, hanem élő történelmi kapcsolat, amely nyitott az átalakulásra. Ennek a szövegnek az adja a nagyobb teret, hogy Szulejmáni szégyenérzete elveszett arabsága miatt nem polgári kivétel, hanem inkább egy öröklött torzítás tükre, és az, hogy nyilvánosan megnevezi őt, már önmagában is ellenállást jelent.
A hazalátogatás: Drag és travesztia az élete
A húzóművészek emlékeinek ezreit tárolják abban a házban, ahol Timo Neumann él Remstalban. Egy másodlagos szenvedélyből archívum keletkezett.
Kívül: Az 1950-es évekből származó családi ház Urbach község szélén úgy néz ki, mintha nemrégiben újították volna fel. Hófehér homlokzat, a tető napelemekkel borított. A közel 10 000 lakosú város a festői Remstalban található, Stuttgarttól 35 kilométerre keletre.
Belső: Semmi sem maradt belül az 50-es évek hangulatából. Timo Neumann és társa teljesen újjáépítették és kibontották a falakat. A földszinti nyitott konyha-nappali a szív. A nagy kertre néző hátsó rész teljesen üvegezett, így a fény az egész helyiséget elárasztja. Fehér falak, zöld pálmafák, hosszú faasztal, minden finomnak és elegánsnak tűnik. Aztán Timo Neumann kinyitja kis stúdiója ajtaját, és a dolgok színessé válnak.
Műterem: A helyiséget pompás estélyi ruhák és jelmezek foglalják el. A próbababák rózsaszín toronyparókát, zöld tollboákat és flitteres fejdíszt viselnek. Minden színben csillog és csillog. A jobb oldali falon egy varróasztal található. A drag queens fotói díszítik a falakat. Madame Chou Chou, Amanda Champagne vagy a híres Mary a Mary & Gordy duóból. Szinte az összes fotó egy bizonyos Tinának szóló üdvözletet és dedikációt tartalmaz. Tina Glamour Timo Neumann.
Jelmezek: Az öltözködés már gyerekkorában probléma volt. – Karneváli családból származom. De nem csak karneválra, az emberek valójában szerettek minden alkalomra felöltözni. „Mindig csináltunk „mini playback show-t” a családi összejöveteleken. Szórakoztató család vagyunk” – mondja.
Klub ajtaja: Az öltözködési dolog 15-16 éves korában vált igazán komolyra. Karnevál volt, és Timo Neumann egy klubban akart bulizni idősebb barátaival Stuttgartban. A kidobók azért utasították el a tinédzsert, mert nem volt nagykorú. „Azt mondtam a barátaimnak: Tudod mit, hazamegyek, átöltözöm és visszajövök” – emlékszik vissza nevetve, ahogy visszagondol barátai hitetlen arcára, amikor újra látták.. „A húgom szekrényéhez mentem, sminkeltem, felragasztottam a szempillákat, és felvettem egy parókát. A kidobók valahogy le voltak borulva, és átintettek” – mondja.
Varrógép: Szeret nőnek öltözni. „Valamikor a barátok azt mondták, hogy megcsinálhatom show-ként” – és így a karnevál travesztiává vált. Timóból Tina lett, Tina Glamour. „Természetesen nincs rosszabb annál, mint hogy ugyanazt viseljem, mint valaki más a bulin. Ezért magam kezdtem el készíteni dolgokat.” Eleinte nagyon egyszerű módon, mert Timo Neumann hivatását tekintve rajzoló és nem szabó. „Lefeküdtem az anyagra, és körbefuttattam a gombostűt a külsején. Aztán addig varrtam, amíg nem illett.” Először függönyöket és függönyöket áldozott fel a nagyanyjától. Később mintákat és kész ruhákat vásárolt, amelyeket „felöltöztetett”. Alkotásait jól fogadták, és valamikor a jelmezekre vonatkozó igények meghaladták a show-kéréseket. Tina Glamour gardróbja márka lett.
Neumann a travesztiaművészet fontos levéltárosa lett Németországban
Fénykép:
Boris Schmalenberger
Jelmezek: Manapság a drag queens és a drag artists is ügyfelei közé tartozik. – De most már vannak karneváli klubok, színházak, a Svájci Állami Operaház is. És azok, akik hajlandók összeházasodni. Flitterekkel és gyöngyökkel hímzi az esküvői ruhákat. Ez mind szórakoztató neki. Úgy tűnik, alig van olyan rés, amelyet ne szolgálna ki. Egyszer életnagyságú húskolbászt alkotott valakinek a Mainzi karneválon. Míg mások munka után nézik a Netflixet, Neumann esténként és hétvégén jelmezeket varr.
Kisvárosi élet: Valójában a nagyváros vonzotta; szereti a nyüzsgést, és egy nagy cégnél dolgozik Stuttgartban. A szerelem miatt került Urbachba. A környék inkább 70 plusz, de „nagyszerű” itt az országban. – És most, hogy többször is bekerültem az újságba, a riportokat kivágják és a postaládámba dobják.
Transzvesztita: Neumann jól emlékszik egy „kulcsélményre”. A nagynénje korán mesélt neki Maryről és Gordyról. Nagyon lelkes volt a híres drag-duóért az 1980-as években. A nagynénje meg volt győződve arról, hogy Mary nő. Az előadás utolsó jelenetében Gordy férfinak öltözve lép színpadra, és elénekli a „So Live Your Life”-t, amely Frank Sinatra „My Way” című művének a feldolgozását jelenti. Közben Mary leveti a sminket a színpadon. A néni megzavarodott, Mária is férfi volt. Amikor ezt a nagynénje elmondta nekem, Neumann kíváncsisága felkeltette. „Megvásároltam Georg Preuße Mary – Életem az árnyékában című önéletrajzát”.
Érzék: Az életrajz olvasása közben sok mindennek utánanézett, például releváns helyszínekre és nevekre. Rábukkant Gloria Duval húzóművészre. Duval a környékről érkezett, pontosabban Waiblingenből, de már 2006-ban meghalt. Neumann észrevette, hogy Duvalról nincs információ. „Csak az a régi iskola volt, ahol gyakran megnehezültek a dolgok a családban, amikor valaki annyira kilógott a sorból. Amikor Gloria Duval meghalt, a család szó szerint mindent megpróbált a szőnyeg alá söpörni – mintha ez a személy soha nem is létezett volna.” Neumann nagyon aggódik amiatt, hogy az emléktárgyakat így törlik. További kutatások során rájött, hogy ez sok régebbi és egykori drag-művészre vonatkozik.
Fénypontok: „Gyakran kiemelkednek a színpadon” – mondja Neumann – „ezek közül néhányan Marlene Dietrich-hel vagy Zarah Leanderrel barátkoztak. És ilyen ismeretekkel rendelkeztek más emberekről. Csak azt gondolom, szégyen, ha utána mindez a szemetesben végzi.” Immár 20 éve foglalkozik a témával. Elindította a „Travesty Memories”-t a Facebookon és az Instagramon. Ide tölt fel dokumentumokat, képeket és videókat. A korábbi társak gyakran kommentálják a bejegyzéseket.
Hófehér homlokzat, a tető napelemekkel borított. Itt él Timo Neumann
Fénykép:
Boris Schmalenberger
Archívum: Az idők során nagy hálózatot épített ki, és a gyűjtés iránti szenvedélye Európa-szerte elterjedt. „Az elhunytak hozzátartozói gyakran megkeresnek, és elküldik a hagyatékukat. A berlini Meleg Múzeummal is dolgozom. Természetesen sokkal több helyük van.” Gyűjteményében mára több mint 12 000 kép, újsághírek, zenei felvételek, több száz videó és néhány drag-művészek jelmeze és ékszere található.
Tudás: Neumann igyekszik érzékenyen kezelni a birtokot. Fontos számára, hogy ne csak gondolkodás nélkül tegyen közzé mindent. „Ez gyakran tényleg teljes elhanyagolás. És néha előfordulhat, hogy a fényképen szereplő személyt nem sikerült jól megörökíteni, és ezt nem kell bemutatni” – gondolja. Vannak olyan emberek is, akik ugródeszkaként használták a travesztiát vagy a kabaré életet. – Néha azt mondják, nem akarnak többet foglalkozni a múlttal.
hétköznap
Ez a szöveg először a hétköznaphetilapunk balról!
A wochentaz minden héten arról a világról szól, amilyen – és ahogy lehetne. Baloldali hetilap hanggal, attitűddel és a világ különleges taz-szemléletével. Minden szombaton új a kioszkban és természetesen előfizetéssel.
Titkos: Különösen meghatotta Mimi Doré története. „Mimi valamikor elhagyta a színpadot, nyugdíjba vonult, majd középosztálybeli életet élt Münchenben, és 2015-ben, 87 évesen halt meg.” Amikor a család takarított a lakásban, olyan dolgokra bukkantak, mint a női ruhák, parókák, sminkek és fényképek. Arra gyanakodtak, hogy nagybátyjuk viszonyt folytatott a képeken látható hölggyel. „Az albumokban aztán felfedezték a Pulverfass kabarét a Reeperbahnon. Felhívtak oda, hogy elmondják Miminek a nagybátyja halálát.” A porhordóban lévők azt mondták volna: „Sajnálom, bácsi háború – Mimi. A történetről minden dokumentálva van, „a jelmezek és a sminkkészlet olyan tiszta volt, mintha másnap színpadra lépne” – mondja Neumann. Doré hagyatékát ma a Meleg Múzeumban tárolják. Más történetek is hasonlóan izgalmasak. Timo Neumann reméli, hogy egyszer mindet kiállítják.
„Shajar al-Durr” Doria Shafiqtól arab fordításban
Ha a történelem és a földrajz kreatív ötvözete kemény szenvedéssel és szorongó identitással Dél-Libanont a költészet tározójává tette, amelyet nem lehet kimeríteni, akkor vannak benne olyan metropoliszok, városok és városok, amelyek a többinél jobban képesek feltölteni ezt a tározót a legnagyobb számú költővel, íróval és alkotóval, ahogyan ez a Nayoubatiehreint, Nayoubatiehreint. Ainata, Shaqraa és Khiam, hogy csak néhányat említsünk. Bár az említett városok mindegyike megérdemli, hogy írói, költői és alkotói ünnepeljék őket; Egyénileg a „sátrak” választása ennek a cikknek a középpontjába nem a más városok és metropoliszok jelentőségének lekicsinyléséből fakad, hanem inkább azért, mert érzékeny elhelyezkedésük miatt minden fellépő háborúnál elviselik a megszállókkal való konfrontáció legkegyetlenebb és legerőszakosabb formáit, és mert mindig ők jelentik a gyökerek védelmének lándzsáját.
Talán ami Libanonra és annak déli részére vonatkozik, a földrajz áldásával és átkával kapcsolatos ellentmondást illeti, Khiam városában találja meg példamutató bizonyítékát és tökéletes tanúja. Ennek az az oka, hogy a táj gazdagsága, amely lehetővé tette a város számára, hogy a Hermon-hegy csúcsaira és lejtőire, valamint a palesztin Galileára, a róla elnevezett hatalmas síkságra, valamint Marjayoun területére, a Beaufort-kastélyra és a határvárosokra, a lóhátra emlékeztető magas fennsíkon elhelyezkedő fekvése mellett a lóhátra emlékeztető magaslati fekvése, nem kevés szöveggel szolgált. költők a metaforák és a képzelet minden formájával.
Ha a Wikipédia keresőmotorja úgy határozta meg Khiamot, mint a „síkságáról, költőiről és fogolytáborairól híres” várost, ebben a meghatározásban az a legszembetűnőbb, hogy három kifejezésen keresztül képes volt identitást találni a város számára, ötvözve a hely esztétikáját, kifejezésének esztétikáját és szépségének túlzott költségét. A feltűnő, hogy a költők és újítók száma, akiknek tehetsége kivirágzott a sátrak földjén, soha nem kevesebb, mint ahány forrás virágzott a hatalmas síkságon, és köztük van Abdul Hussein Sadiq, Abdul Hussein Abdullah, Sakna Al Abdullah, Habib Sadiq, Muhamed Al Abdullah, Kamel I Abdullah, Kamel Al Abssam Abdullah és még sokan mások.
Érdemes megjegyezni, hogy az említett költők között megosztott hely és neveltetés nem tette őket kettőssé, stílusukban és világlátásukban azonossá. Változó tehetségük és szintjük ellenére azonban összehozta őket az az eredeti helyhez való hűségük, ahonnan kikerültek. Még ha vonzotta is őket a városok csábító varázsa, vagy az egymást követő háborúk kényszerítették Bejrút felé, továbbra is, ahogy Sharif al-Radi tette, szívüket az anyai élet helyszínei felé fordították, és költészettel és nosztalgiával érezték a távolságot, amely elválasztja a test és a lélek otthonait.
Noha Hasszán, Mohamed és Issam al-Abdullah nyelvi és stílusbeli eltérő költői élményei alkották a „Khayami” költészeti háromszög három legkiválóbb oldalát, a hűség és a tisztesség követelményei szükségessé teszik Habib Sadiq korai költői tapasztalatának megemlítését, akinek sokrétű kulturális elköteleződése megakadályozta a következő időszakot, a társadalmi és a végét. Ha Sadiq a versírást a „Dél-Libanoni Kulturális Tanács” megalakításával váltotta fel, és a déli költők és írók törődést, törődést és odafigyelést ígértek, ez nem akadályozta meg abban, hogy számos gyűjteményt adjon ki, amelyekben a Khalili és Taf’ili stílusokat ötvözte, valamint az „elkötelezett” szövegek érzelmi és melengető romantikusságát. Ez jól látszik énekelt verseiben:
Kapaszkodj a sebbe, és lánglándzsaként kelj fel a sötétben
Ó, az eksztázis arénája, a rémület és a rémület hány lova pusztította el
A családod nem hazugságfal. A családod nem mesterlövész a sorokban
Visszaverték a fekete szelet, amit a talaj sebzése és a fű nyögése serkentett
Ami Hassan Abdullahot illeti, úgy tűnt, hogy költői élménye egy nagyon égető tehetségnek köszönhető, valamint annak, hogy mélyen hallgatott mindent, amit a sátrak pora felfedett, mint például az illatos illatokat, a hangok sziszegését és az élőlények mozgását a föld belseje és külső héja között. Az „Emlékszem, szerettem” szerzőjének tekintélyes alkotói státuszát ugyanis nemcsak magas műveltsége és széleskörű tudása adta, hanem az is, hogy szorgalmasan kutatta gyermekkora gazdag bányáit, ami nem kis egyszerűséget, kifejező tisztaságot és a dolgok lényegébe való állandó rálátást biztosított számára. Éles intelligenciáján és éles szarkazmusán túl Hassan képes volt arra, hogy az öt érzékszervét bevonja az elegáns hangvételű, képekben, metaforákban és meglepő paradoxonokban gazdag szövegeken keresztül.
Bár Hassan Abdullah tapasztalatai messze mentek a kérdések és témák sokféleségében, Dél-Libanon és különösen Khiam szenvedése továbbra is az elsődleges gondja és sok versének sarokköve maradt. Ha „Al-Dardara” című verse, amely a városa szélén található zöldellő vízmedencéről kapta a nevét, munkája gyöngyszemének tűnt, ez azért van, mert képes volt modern költeménysé formálni, amelyben a nosztalgia keveredik az elsődleges vágyakkal, a múlt a jelennel, a múlt buja paradicsoma pedig a jelen megújított lidérceivel és lidérceivel. A sátrak, amelyekben Hasszán aludt a madarak lakodalmával, a fügereggelekkel és a boldogság égszínkék idejével, ugyanazok, amelyeket az ellenséges repülők az áruló invázióval szem után nyommá változtattak, így mondja erről:
Repülők jönnek, én pedig indulok
Repülőgépek, és az árva fiú állhatatos
És boldog voltam a levegőben,
keletnek dőlök
A dél kezdett egy távoli temetővé válni
Amikor Hassan Abdullah elhagyta szülővárosát, Khiamot, hogy Szidonban, Dél-Libanon fővárosában szálljon le, a magas termetű, széles vállú és rekedt hangú Muhammad al-Abdullah folytatta útját Bejrút felé, mint sok déli pályatársa, költő, író és művész, akik meglátták a mediterrán világot. elérése, és a bennük motoszkáló vágyak. És mivel ennek a védtelen nemzedéknek – vidéki ártatlanságát és romantikus becsvágyát leszámítva – elkerülhetetlennek tűnt a betonvárossal és a sokemeletes tornyokkal való ütközése, Muhammad Al-Abdullah veleszületett tehetségével és korai kulturális teljesítményével egyedülálló „Bejrút” című versében képes volt kifejezni e generáció szenvedéseit, kérdéseit, aggodalmait.
Ám a város és a perifériák értelmisége közötti viszonyt irányító keserű félreértés hamarosan egy kevésbé feszült kapcsolatra vált, amelyet a kivándorlók kalandszenvedélye és önmegvalósítási vágya tett még erősebbé. Az új világba való belemerülés azonban a falvakból leszármazott költőkben bűntudatot keltett, ami abból fakadt, hogy a Dél egy homályos pusztasággá válik, ami eltűnni készül. A „Don Quijote halála” szerzője ismét megörökítette a vidéki világ naplementét, és nagy hévvel kiáltott fel:
A mezőgazdasági vér végre kivérezteti a füvet
A mezőgazdasági vér halott
Az emlékek ideje lejárt
Két fejezetben láttam vért:
Fejezet vissza a történet felé
És az elválás végtelenné válik
Végül, bár nehéz egyenként megszólítani Khayyam sok költőjét, nem szabad kihagyni Issam al-Abdullah élményét Khayyami költői jelenetéből. Igaz ugyan, hogy a költő által írt versek és kompozíciók három libanoni dialektusban írt gyűjteményre korlátozódtak, de a klasszikus arabból származó költő figyelemre méltó mesterséggel képes volt saját lenyomatával és egyedi stílusával lenyomatni az összes általa írt szöveget.
Noha az „A Line of Hangyák” szerzője szerelmes volt Bejrútba, annak utcáiba, könyvtáraiba, tengerébe és járdakávézóiba, mégis be volt burkolva, mint sok társa, a gyermekkor minden örömével, a fájdalom gyötrelmeivel és a szelídség elmúlt időivel, amelyet a déli szelek elszenvedtek neki, még akkor is, amikor a déli szél felé fordult, mint a többiek. az állhatatosság legendához hasonlóvá változott. Issam Abdullah írta, mondván:
Az Ismu-hegyben volt az Amel-hegy
Az idő valamivel délután előtt járt
Korán imádkozni
Lefeküdt egy Khayyam nevű székre
Az észak vállai a Golánon nyugszanak
A jobb vállak áprilisban pihennek
Ismmu Jabal Factor: Hassan, Mohammad és Issam al-Abdullah költői élményei alkották Khayami költészeti háromszögének három legjellegzetesebb oldalát.
Szaúd-Arábia: 26 000 dolláros pénzbírságot szabnak ki mindenkinek, aki látogatási vízumot kér a haddzs megkísérlésére.
A szaúdi belügyminisztérium megerősítette, hogy 100 000 riálig (26,6 000 dollárig) terjedő pénzbírságot szabnak ki mindenkire, aki bármilyen típusú látogatási vízumot kért olyan személy számára, aki engedély nélkül hajtsa végre vagy kísérelte meg végrehajtani a haddzsot, vagy belépni vagy ott maradni Mekka Szent Városába és a Szent Helyekre.
A szaúdi belügyminisztérium szombaton sugárzott közleményében jelezte, hogy a pénzbírságok annyit tesznek ki, mint azoknak a száma, akiknek minden típusú vizitvízumot adtak ki, és akik engedély nélkül hajtották végre vagy kísérelték meg végrehajtani a haddzsot, illetve beutazni vagy ott tartózkodni Mekka szent városába és a szent helyekre.
A Belügyminisztérium felszólított mindenkit, hogy tartsa be az „idei haddzs-szezont” szabályozó utasításokat, és működjön együtt az illetékes hatóságokkal a zarándokok biztonsága és biztonsága érdekében, hangsúlyozva, hogy ezen utasítások megszegése törvényi büntetésnek teszi ki az elkövetőket.
Arra szólított fel, hogy kezdeményezzék a jogsértők bejelentését a „911” számon keresztül Makkah Al-Mukarramah, Medina, Riyadh és Al-Sharqiyah régiókban, illetve a „999” számon a Királyság többi régiójában.
Szaúd-Arábia hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mindenki betartsa a „hadzsszezont” szabályozó utasításokat, és kövesse a jóváhagyott szabályos utakat, ami része az Isten vendégeinek biztonsága, a számukra nyújtott szolgáltatások minőségének biztosítása, valamint a rituálék könnyű elvégzése a hit és spiritualitás megnyugtató légkörében.
A szaúdi belügyminisztérium korábban jóváhagyta a haddzs végrehajtásához szükséges engedély megszerzéséhez szükséges utasítások megszegőire kiszabott büntetéseket, amelyek 20 000 riáltól (5,3 ezer dollár) 100 000 riálig (26,6 ezer dollárig) terjedő pénzbírságot foglalnak magukban, a beszivárgók és a mulasztók deportálásával az országukba.
Szaúd-Arábiában a közbiztonság megkezdte a haddzsot szabályozó rendelkezések és eljárások végrehajtását, megakadályozva a lakosok belépését a Szent Fővárosba, kivéve azokat, akik rendelkeznek az általa kiállított „lakóigazolvánnyal” és „hajj” vagy „munkavállalási” engedéllyel a haddzs szezon alatt az illetékes hatóságoktól.
A Belügyminisztérium jelezte azt is, hogy április 18-tól minden típusú vízummal rendelkezők – a haddzs vízummal rendelkezők kivételével – nem léphetnek be és nem tartózkodhatnak Mekka szent városába.
A belügyminisztérium április 18-át tűzte ki a szaúdi Umrah vízummal érkezők indulásának utolsó dátumaként, miközben jövő május 31-ig leállítja az Umrah-engedélyek „Nisk” platformon keresztül történő kiadását a Királyság és az Öböl-államok állampolgárai, az országon belüli lakosok és más vízummal rendelkezők számára.
A Love on the Spectrum sztárjai, Pari Kim és Tina Zhu Xi Caruso elváltak
A „Love on the Spectrum” sztárjai, Tina Zhu Xi Caruso és Pari Kim külön utakon jártak.
Kim pénteken az Instagramon jelentette be, és azt írta, hogy szerelmi kapcsolatuknak vége, és most már „barátok”.
„Néhány ember megkérdezte, hogy én és Tina még mindig együtt vagyunk” – írta a realitysztár az Instagram Stories oldalán, Caruso pedig újra megosztotta a nyilatkozatát.
Kim azt írta, hogy őszinte akar lenni a rajongóival, és tudatni velük, hogy „most csak barátok vagyunk, két vonat különböző vágányokon, de a legjobbakat és fényes, T-riffi jövőt kívánok neki!”
Caruso megerősítette a hírt Instagram-rácsán keresztül. A „Wickedből” szereplő Elphabának és Glindának öltözött pár képe mellett kifejtette, hogy a szakítás „kölcsönös”, és hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezettek az érdekképviselet mellett.
„Olyanok vagyunk, mint Glenda és Elphaba abban a tekintetben, ahogyan azt hirdetjük, amiben hiszünk” – írta a Netflix sztárja.
„Én vagyok az Elphaba, és alig várom, hogy megmutassam a világnak, hogyan támogatom. Pari továbbra is szószólója lesz, mint Glenda. Remélem, továbbra is kiállhatunk olyan dolgokért, amelyekben hiszünk, mint a tömegközlekedés és a fogyatékkal élők érdekképviselete.”
Kim a saját Instagram-rácsára is kiterjesztett nyilatkozatot tett a felosztásról.
„Vonatok jönnek és mennek minden különböző célállomásra. Vannak, akik egymás útvonalaira és állomásaira érkeznek, majd eltérnek egymástól, és a saját útjukon járnak, akárcsak az MBTA Commuter Rail és az Amtrak” – írta egy Amtrak vonat pillanatfelvétele mellé, és kijelentette, hogy „rendben” és „érvényes”.
– Mindkettő a saját céljait szolgálja – folytatta részben. „Mindketten elérik a fényt az alagút végén.”
Megjegyezte: „Ez két különböző vasútvonal két külön vonalon, de mindig támogatják egymást, amikor az idő úgy kívánja, és messziről biztatják egymást. A lila továbbra is bocsánatkérően csillog, a kék pedig továbbra is hevesen és büszkén fog megjelenni.”
Kim a nyilatkozatot azzal zárta, hogy „Mindketten jó csapatot alkotnak, de önállóan is képesek kettesben ragyogni. 💜💙🚉”
A rajongók a kommentszálban gyorsan támogatásukat fejezték ki a sorozat sztárjai iránt.
„Milyen gyönyörűen pontos analógia. Nagyon szeretlek benneteket a figyelemre méltó egyéniségekért!🩷” – írta az egyik személy, míg egy másik hozzátette: „Mindketten gyönyörűek és kedvesek vagytok, és ez soha nem fog változni!!💖💖”
„A szívem neked és Tinának is megy” – írta egy harmadik követőm. „Megértem, hogy a jövő bizonytalan, különösen azok, amelyek a kapcsolatok, a munka és általában az élet terén vannak, és soha nem tudhatod, hogy bárminek mi lesz az eredménye, amíg vannak támogatóid, köztük jómagam is.”
Kim és Caruso, akiket mindketten biszexuálisnak vallottak, a 2025 áprilisában sugárzott sikersorozat harmadik évadában találkoztak.
Válásuk egy újabb „Love on the Spectrum” szakítás nyomán következik – öt évnyi randevúzást követően David Isaacman és Abbey Romeo társszereplők a hónap elején felmondtak.
Az egykori pár „barátok maradnak, és a legjobbakat kívánják egymásnak” – mondták a People közös közleményében.