Társadalmi vágások a világbajnokság alatt: A vb csúsztatásában
én Az ország két legfontosabb tisztségviselőjének sorsa a következő hetekben dől el. A szövetségi kormány július 1-jén ül össze csúcstalálkozóra a kancelláriaminiszterben, és tíz nappal később kezdődik a parlamenti nyári szünet. Addig pedig Friedrich Merz meg akarja mutatni, de nem, meg kell mutatnia, hogy kormánya még mindig cselekvőképes, és át tudja vinni a bejelentett reformokat. Ha nem jár sikerrel, az őszi államfőválasztáson túl sem maradhat sokáig kancellár.
A férfi világbajnokság is július közepén ér véget. Julian Nagelsmann válogatott edzőnek legalább a negyeddöntőig kell jutnia ahhoz, hogy megfeleljen közönsége igényeinek. Ha nem jár sikerrel, valószínűleg elveszíti a munkáját. Merz és Nagelsmann nem irigyelhető. Sem egyiknek, sem másiknak nem tulajdonítanak nagy elismerést. Az elkövetkező hetekben senki nem lesz annyira a reflektorfényben és nem lesz olyan kritika, mint a kancellár és az edző.
Gyengeségeikben is hasonlóak. Mindketten sokat és ügyetlenül beszélnek, ellentétben hallgatólagos elődeikkel. Nagy szavakkal hirdetnek egy tervet, lehetőleg több tervet egyszerre. És túlterhelik hallgatóikat és önmagukat. Julian Nagelsmann ritkán játszott ugyanabban a csapatban; nyilvánosan kiválasztotta azokat az alapjátékosokat, akik vasárnap a kispadon ülnek. Interjúkban leleplezte a többi játékost.
Friedrich Merz reformokat jelentett be, mindenhol egyszerre: meg akarja reformálni a jövedelemadót, a nyugdíjakat, az ápolást és az egészségbiztosítást. Abba kellene hagyni a reformokról való beszélést, mert lényegében megszorításokról van szó. A válogatott edzőhöz hasonlóan az ő bejelentéseire sem lehet hagyatkozni.
Merz módszereket akar tegnap előtt
Merz először vállalta, hogy a legjobban keresőket terheli, majd visszavonta ígéretét. Uniós frakciója is visszavonta a Bafög-emelést. Friedrich Merz pedig nyilvánosan teszi ezt, nemcsak csapata egyes tagjaival, hanem koalíciós partnerével vagy egész lakossági csoportokkal.
A kancellár és a válogatott edzők szeretnek naprakészen megjelenni. De ők és a közönségük is gyászolják a már nem létező Németországot. A Merz a tegnapi (export világbajnok) sikereire akar építeni a tegnapelőtti módszerekkel (neoliberalizmus). Nagelsmann pedig azt is hiszi, hogy a múlt hőseivel (Manuel Neuer) sikeres lesz.
A sport és a politika keverése, mint ebben a szövegben, trükkös a nagy eseményeken. De nem ez lenne az első alkalom, hogy egy világbajnokság csúsztatása során kiterjedt reformokat, sőt, újraelosztást hajtanak végre. A 2006-os nyári mese közepén megemelték az áfát. Ez különösen az alacsony jövedelműeket érintette. A Szövetségi Tanács június 16-án hagyta jóvá a törvényt. Két nappal korábban Németország nyert Lengyelország ellen, négy nappal később pedig Ecuador ellen. Négy évvel később, a dél-afrikai világbajnokság idején a szövetségi kormány a kancellárián tartott csúcstalálkozón beleegyezett az egészségbiztosítási járulékok emelésébe. Egy nappal később Németország Spanyolország ellen játszott az elődöntőben.
Elképzelhető, hogy ezen a futballnyáron is lesznek társadalmi megszorítások. Az is múlhat, hogy Friedrich Merz és szövetségi kormánya hogyan boldogul, attól is függhet, mennyire sikeres a válogatott. A válogatott edző és a szövetségi kancellár gyakran hasznot húztak egymásból. Konrad Adenauer ahelyett, hogy 1954-ben Bernbe utazott volna, inkább bocciázott. Helmut Kohl azonban az 1990-es világbajnokság diadalán sütkérezett, Angela Merkel pedig 2014-ben profitált a címből. És ha Gerhard Schröder tovább bírta volna, a nyári mesével a háta mögött talán megnyerte volna a választást.
Merz arról a jóindulatról beszél, amelyre az országnak szüksége van a „reformjaihoz”. Keveset tesz az ilyen hangulat előmozdításáért. De ha a válogatott meglepően jó tornát játszik, akkor a szövetségi kormánynak legalábbis rövid távon profitálhat. Ha Németország korán kilép, nem valószínű, hogy növeli a megszorítások támogatását. A németek figyelmét pedig már nem zavarná, ha a Merz-kormány július elején elérné a végső meccset.
