Berlini Ázsiai Zenei Fesztivál: Szinte határtalan lehetőségek
J Manapság a berlini koncertszcénában nem az a helyzet, hogy amikor az emberek el akarnak menni melletted, és be akarnak ülni az üléssorba, durván ellöknek útközben. A berlini koncerttermekben határozottan civilizáltak a dolgok, nem vagy kint az utcán.
Amilyen udvariasan azonban a precízen nyírt hajú, ősz halántékú férfi finom meghajlással fejezte ki óhaját a Berlini Ázsiai Zenei Fesztivál hétfői megnyitóján a koncertterem kistermében, hogy szíveskedjen eltolni mellette, ez semmiképpen sem szabály.
És jó egy kis udvariasság.
Aznap este Japánból, Koreából, Kínából és Mongóliából érkezett zene, az adott közösségek nagyszámú közönsége gyűlt össze a teremben, és ha körülnéztek a sorokban, észrevettétek, hogy főleg nők vannak, és csak néhány férfi. A viszony annyira szétszórt volt, hogy rögtön a fogadtatáskor, azzal a céllal, hogy a fesztivál egyben a beszélgetés kezdetéről is szóljon, feltették maguknak a kérdést, hogy az ázsiai régióban a zene inkább a nők ügye, vagy esetleg a migráns sajátosságok tükröződnek a teremben? Vagy a számszerű arány csak véletlen egybeesés?
A válasz, nem tudod.
Ez a szöveg először a hétköznaphetilapunk balról!
A wochentaz minden héten arról a világról szól, amilyen – és ahogy lehetne. Baloldali hetilap hanggal, attitűddel és a világ különleges taz-szemléletével. Új minden szombaton a kioszkban és természetesen előfizetéssel.
A lelkiismeretesség valamikor kevésbé volt fontos
A bizonyosságok azonban kevésbé voltak fontosak azon az estén, mert a nyugati szocializálódott füleddel muszáj turkálni egy ilyen fesztiválon, ahol például a koreai kortárs zenét hol hagyományos koreai, hol nyugati hangszerekkel játszó együttes játszik. Szóval mindenféle keverék. Az udvarias várakozás, mint egy partiban, ahol először ismerked meg a többi vendéggel, nem árt.
Khukh Tenger zeneileg fest Mongóliáról
Fénykép:
Berlini Ázsiai Művészeti Fesztivál
A fesztivál nagyon befogadó volt, és olyan zenét nyújtott, amiben semmi különös. A Khukh Tenger páros vizuálisan is igazi szemet gyönyörködtetőként mutatkozott be csodálatos mongol kabátjaikkal és szokatlan kalapjaikkal. A lófejes hegedűvel, a titokzatos torokénekléssel és a mongol folklór imbolygó, sóvárgó dallamaival pedig rendkívüli térérzetet pumpáltak a terembe. A sztyepp, a sivatag, a hegyek, a fű a magas égbolttal felette… Mongólia. Mindezt hallani lehetett a zenében.
Itt elgondolkodhat, miért tűnt olyan ismerősnek
A program következő tételével ez a hatalmasság kamarazenei hangulatba rendeződött vissza. Tenor Ju Hyeok Lee, aki szintén a Berlini Állami Operaház kórusának tagja, koreai dalokat énekelt klasszikus koncerttermi ruhájában – fekete öltöny, fehér ing, csokornyakkendő. Valahogy olyan volt az ízük, mint a gyűrött zene, és el kellett tűnődni, miért tűnik olyan ismerősnek. De valószínűleg van egy dalhagyomány Koreában, amely nagyon hasonlít a német műdalhoz.
Ázsiai hangsávok
gyakran találkozhatunk a berlini improvizációs zenészek körében: Május 3-án például a Kühlspot Social Clubban Lin-Chin Li a kínai szájorgonán, a Shengen hallható. Klasszikusabb jegyben pedig a Konzerthausban lesz olyan program június 21-én a Sanghaji Zenei Konzervatóriummal, amely Vivaldit és Brahms-t kínai szerzeményekkel keveri.
Később volt egy vonósnégyes, a Nur Ensemble (itt is a klasszikus zenében megszokott fekete munkaruha), amely fejlett szalonzenei hangulatban egyensúlyozta a nyugati modernt az ázsiaival, a Quarticolo énekegyüttes pedig kínai, japán és koreai dalokat énekelt. Egy gyönyörű zenei virágkoszorú, amelyhez egy Schubert-dalt is el lehetett volna képzelni, mint egy másik virágot. De ezt máshol is lehet hallani.
Az, hogy zeneileg még több Ázsia lehetséges, már a bevezetőben is jelezték, amikor a fesztivál jövőbeni megjelenésére tekintettel Üzbegisztán és a Fülöp-szigeteki nagykövetség képviselőit is üdvözölték a teremben.
Annyi lehetőség. Megannyi zenét érdemes megismerni. Azon az estén nem volt kedvenc a közönség körében: különbség nélkül mindenki ugyanolyan hangos tapsot kapott.
