Sajtószabadság Magyarországon: Hosszú út a propagandából
Panyi Szabolcs még szokott az új normálishoz. Nem kell többé azon aggódni, hogy ki nézi az értekezletet, nem kell többé a telefonba nézni, és azon töprengeni, hogy valaki figyel-e. A VSquare kutatóplatformnak dolgozó magyar újságírót a kormánytábor a választás előtti hetekben ukrán kémnek minősítette, és kémkedés miatt büntetőfeljelentést tettek ellene. A korábbi években a Pegasus szoftverrel lehallgatták. Az ellenségeskedés nem igazán lepte meg, de mindenképpen megviselte. Ez a teher most lekerült.
Orbán Viktor leszavazása után egy kérdés különösen hangos Magyarországon: Hogyan lehet újjáépíteni egy 16 év alatt szisztematikusan lerombolt médiarendszert?
A háttér: Orbán nem a klasszikus értelemben vett cenzúrázott, hanem felépítette saját, szinte mindenre kiterjedő médiaökoszisztémáját. Jött a nyomás, mint Földes András a hetilapból HVG leírva, közvetlenül soha: nincs tiltás, nincs hívás. Ehelyett a tulajdonosi struktúrák titokban megváltoztak, a főszerkesztőknek távozniuk kellett, a reklámügyfelek pedig kivonultak.
A Kesma konszern az Orbán-médiabirodalom szervezeti szíve. Ez az alapítvány több száz újságot, online portált és helyi médiát fog össze. Nem az újságírói meggyőződésből futottak ki, hanem azért, mert befolytak a kormányzati reklámpénzek. Amint ezek kiszáradnak, ezeknek a szerkezeteknek a nagy része összeomlik.
Nagy kihívások
Magyar Péter leendő kormányfő ezért az állami reklámozás moratóriumát szorgalmazza mindaddig, amíg nem létezik átlátható, piaci alapú rendszer. Marius Dragomir, a Média- és Újságíráskutató Központ igazgatója nem hagy kétséget afelől, hogy ez még csak a kezdet. „Annyira sok a kérdés, és a kihívások olyan nagyok – mondja –, hogy néha teljesen elakad a szavam, amikor arra gondolok, hogyan lehet megoldani ezt a káoszt, és mennyi ideig tart.”
Ez alatt különösen az MTVA-t érti, amely televízió-, rádió- és hírügynökségek konglomerátuma, amelyet Orbán központi propagandaeszközzé fejlesztett. Magyar bejelentette, hogy az új modell kialakításáig felfüggeszti az ottani híradásokat. Új médiahatóságot is terveznek, ott ugyanis jelenleg csak az Orbán-féle Fideszhez közel állók dolgoznak.
Dragomir némi megértését fejezi ki a bejelentett adásszünet kapcsán, de jelentős kockázatokat lát: „Ha hibát követ el az ÖRR megreformálása során, nagyon hosszú időre tönkreteheti a közönségét és a népszerűségét.” Manapság az emberek annyi hírforráshoz férnek hozzá, hogy egy rosszul közölt változás végleg elűzi a közönséget. A médiaszakértő figyelmeztető példaként Romániát említi: a TVR közszolgálati műsorszolgáltató több éves politikai beavatkozás és botrányok után hatalmas hatókört veszített.
Egy másik probléma: A szerkezetek viszonylag könnyen változtathatók, de mit csinálsz azokkal, akik ebben a műsorszolgáltatóban dolgoznak? Panyi keményen ítél: az elmúlt másfél évtizedben ott dolgozók nem újságírók voltak. „Vagy ha igen” – mondja, „annyira kompromittált állapotban vannak, hogy nem tudnának igazi híradóban dolgozni.”
A reformok nem egyszerűek
Lengyelország a legközelebbi példa és kijózanító figyelmeztetés. A nyilvános TVP évekig az illiberális PiS-kormány szócsöve volt. A hatalomátadás után a Tusk-kormány 2023-ban új vezetést állított fel, és ideiglenesen felszámolás alá helyezte a TVP-t, ami jogilag vitatott folyamat. A tudósítások most aligha kiegyensúlyozottabbak: a független tényellenőrzők megállapították, hogy a műsorszolgáltató gyakran kihagyja a kormánykritikus információkat.
Ez sok európai országban alapvető probléma, mondja Dragomir: Minden párt személyes tulajdonként kezeli az ÖRR-t. Nem igazán reformálja meg, hanem átveszi. A probléma jelenleg Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is nyilvánvaló.
Egyetlen modell sem importálható könnyen. De vannak olyan megközelítések, amelyeket külföldről is le lehet másolni. Dragomir Litvániára mutat rá, ahol a közszolgálati műsorszolgáltató költségvetését automatikusan a bruttó hazai termék fix százalékában számítják ki. A kormány ezért sem csökkenteni, sem növelni nem tudja, ami bizonyos fokú függetlenséget tesz lehetővé. Dragomir szerint Németországtól is tanulhatnánk valamit, ahol a műsorszóró tanácsokat a társadalmi csoportok széles köre szervezi: pártok, egyházak, szakszervezetek, civil szervezetek. Ez nem teremt teljes függetlenséget, de megakadályozza, hogy egyetlen politikai erő teljes mértékben átvegye az irányítást.
A fennmaradó független médiák számára is kihívások vannak, különösen az online felületeken. Mert a bevételszerzésük továbbra is bizonytalan. A hónapokig tartó kutatást aligha lehet hirdetésekből vagy előfizetésekből finanszírozni.
Magyar betartja az ígéretét?
Mindkét szakértő tehát meg van győződve arról, hogy valamilyen médiatámogatás szükséges a meglévő eszközök biztosításához és az újak elindításának megkönnyítéséhez.
Azon független újságírók számára, akik túlélték a kémprogramokat, a rágalomkampányokat és a gazdasági kimerülést, sok múlik ezen. A bezárt szerkesztőségek nem alakulnak újra, a távozott kollégák nem jönnek vissza. De ha az állami reklámok megszűnnek a nyomásgyakorlástól, és helyette átlátható finanszírozási csatornák jönnek létre, akkor az teljesen új kiindulópont lenne.
A döntő kérdés mindebben továbbra is az, hogy Magyar ragaszkodik-e ahhoz, amit a médiapolitikában ígér – és nem kerül-e hatalomra kétharmados többségével, mint annak idején Orbán. Panyi óvatosan optimistának nevezi magát, de hangsúlyozza, hogy az új kormányt ugyanolyan kritikusan fogja figyelni, mint a régit. Dragomir médiaszakértő hasonlóan látja: „Meg kell várnunk, hogy Magyar mit csinál a következő hat hónapban. Ez sok mindent elárul valódi szándékairól.”
Ami már most észrevehető: Magyar nagyon ügyelt a választási kampány során, nehogy megtámadják. Néha hevesen vagy személyesen reagált a kritikára. Választási győzelme másnapján azonban három órán keresztül válaszolt a hazai és nemzetközi sajtó kérdéseire – és kifejezetten meghívta azokat a független újságírókat, akiknek Orbán évek óta megtagadta a hozzáférést.
Néhány nappal később Magyar adta első interjúit az ÖRR-en másfél év után. Ott nem jutott színpadra az egész választási kampány alatt. Kifejti, hogy alatta nem lesz beavatkozás a folyamatos jelentéstételbe. Az, hogy betartja-e az ígéret, az első kellemetlen jelentések megjelenésekor derül ki.
