PokerStop

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter elmondta, hogy az Irán elleni közös amerikai-izraeli hadjárat meghaladta a 15 000 célpontot, és megerősítette az iráni rakétaképesség 90 százalékos csökkenését, az új vezető, Mojtaba Khamenei megsérüléséről beszélve körülbelül kéthetes háború, harci műveletek és folyamatos bombázások után.

Hegseth a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy az új iráni vezetés irányába mutató hangnem figyelemreméltóan eszkalálódott, mondván, hogy az új iráni vezető, Mojtaba Khamenei „valószínűleg megsérült” és „nagy valószínűséggel eltorzult”, megkérdőjelezve az állam irányítására vagy intézményeivel való kommunikációra való képességét.

Khameneiről nem lehetett fotót közzétenni a háború kezdeti izraeli sztrájk óta, amelyben családtagjainak többsége, köztük apja és felesége meghalt.

Az új kalauz első közleménye csütörtökön jelent meg, amelyet egy televíziós műsorszolgáltató olvasott fel. Ebben ígéretet tett a Hormuzi-szoros zárva tartására, és felszólította a szomszédos országokat, hogy zárják be területükön az amerikai támaszpontokat, különben azzal a kockázattal szembesülnek, hogy Irán célpontjai lesznek.

Hegseth hozzátette, hogy az iráni vezetés „kétségbeesett és rejtőzködik”, és „a föld alá süllyedt”, tekintve, hogy Teherán parancsnoki és irányítási rendszere súlyos zavaroktól szenved. Értékelése szerint ez a helyzet a rezsim háborúkezelési képességeinek hanyatlását tükrözi.

Az amerikai miniszter ráadásul megkérdőjelezte a Khameneinek tulajdonított első kijelentést, amelyet az iráni állami televízió csak írásban, fénykép vagy hangfelvétel nélkül sugárzott, mondván, hogy Iránnak „sok kamerája és felvevőkészüléke van”.

Hozzátette, vajon miért elégedett egy írásos nyilatkozattal, mielőtt arra a következtetésre jutott, hogy Khamenei „fél, megsérült, szökésben van, és nincs legitimitása”. Úgy vélte továbbá, hogy a jelenlegi iráni vezetés példátlan politikai és katonai zűrzavaros időszakon megy keresztül.

Hegseth terepbemutatót tartott a folyamatban lévő amerikai-izraeli katonai hadjáratról Irán ellen, hangsúlyozva, hogy a hadműveletek a háború tavaly február 28-i kitörése óta intenzívebb és kiterjedtebb szakaszba léptek. Azt mondta, hogy pénteken lesz az eddigi legnagyobb számú amerikai razzia az iráni célpontok ellen.

Kifejtette, hogy az amerikai és izraeli erők eddig több mint 15 ezer olyan célpontot mértek le, amelyeket Iránon belül és környékén ellenségesnek minősített, és megjegyezte, hogy a csapások napi átlaga meghaladja az ezer célpontot, amely szám szerinte példátlan.

Hozzátette: „nincs a világon még egy olyan nemzetközi koalíció, amely képes lenne ilyen léptékű műveleteket végrehajtani”, utalva Washington és Tel-Aviv közötti katonai koordináció szintjére a légi hadműveletek irányítása terén.

Ugyanebben az összefüggésben Hegseth azt mondta, hogy az amerikai és izraeli vadászgépek és bombázók „egész nap repülnek Irán és Teherán felett, és tetszés szerint választják ki célpontjaikat”, utalva arra, amit az iráni tér feletti szinte teljes légiirányításnak minősített.

Másrészt az amerikai miniszter ezt a légi fölényt az iráni katonai képességek hanyatlásával hozta összefüggésbe, mondván, hogy Irán „nem rendelkezik többé hatékony légvédelemmel, nincs működőképes légierő, sem pedig hatékony haditengerészeti flottája”.

Hozzátette: az iráni rakétakilövések mennyisége 90 százalékkal, míg az egyirányú támadó drónok gyakorisága 95 százalékkal csökkent, ezt az intenzív csapásmérő kampány közvetlen következményeként tekintve.

Hegseth szerint a jelenlegi katonai műveletek célja „az iráni rezsim számára fontos összes katonai képesség megsemmisítése és hatástalanítása”, hangsúlyozva, hogy a terv olyan ütemben halad, amely szerinte „olyan ütemben halad, amilyet a világ még soha nem látott”.

Azt is jelezte, hogy „minden iráni védelmi vállalatot hamarosan megsemmisítenek”, egy olyan kampány részeként, amelynek célja Irán katonai ipari szerkezetének aláásása, valamint rakéta- és katonai képességei újjáépítésének megakadályozása.

Ezzel párhuzamosan Hegseth kitért a Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre, mondván, hogy amit Irán ott művel, az „puszta elkeseredettséget” tükröz, utalva Teherán azon kísérletére, hogy a vízi utat stratégiai nyomáskártyaként használja.

A miniszter azonban konzervatívabbnak tűnt a szoros újbóli megnyitásának időzítését illetően, mondván, hogy az ügy „folyamatban van”, és „nem kell emiatt aggódni”, tekintettel a folyamatban lévő katonai és diplomáciai erőfeszítésekre a fejlemények kezelésére. Azt mondta, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Irán aknákat telepített volna a Hormuzi-szorosba.

Ugyanebben az összefüggésben Dan Kean tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke azt mondta, hogy az amerikai hadsereg közvetlenül Irán azon képességét veszi célba, hogy tengeri aknákat telepítsen a Hormuzi-szorosban és a közeli vízi utakon.

Kane kifejtette, hogy ezek a műveletek annak a keretébe tartoznak, hogy megakadályozzák Teheránt abban, hogy a szoros lezárását hosszú távú fait accomplivé változtassa, tekintettel a nemzetközi aggodalmakra annak a globális energiaellátásra és a nemzetközi hajóforgalomra gyakorolt ​​hatása miatt.

Politikai kontextusban Hegseth azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „uralja az irányítást”, és meghatározza „e konfliktus ütemét, ritmusát és időzítését”, jelezve, hogy a háború menetéről a végső döntés a Fehér Házon múlik.

Ez akkor történt, amikor Trump különböző nyilatkozatokat adott ki a háború céljairól. Néha arról beszélt, hogy gyorsan véget lehet vetni ennek, más nyilatkozataiban pedig a hetekig tartó harc lehetőségére utalt.

Másrészt Dan Kane tábornok közbenjárásának fontos részét egy amerikai KC-135-ös tankológép nyugat-iraki lezuhanásának szentelte.

Kane elmondta, hogy a legénység négy tagja életét vesztette abban a balesetben, amely egy „barátságos terület” feletti harci küldetés végrehajtása közben történt Irak nyugati részén, hangsúlyozva, hogy a baleset „nem ellenséges tűz vagy baráti tűz eredménye volt”.

Hozzátette, hogy a műveletet továbbra is „folyamatban lévő mentési és helyreállítási műveletként” kezelik, utalva a megmaradt személyzeti tagok folyamatos felkutatására vagy a balesettel kapcsolatos törmelékek és adatok helyreállítási műveleteinek befejezésére.

Kane felszólította az amerikaiakat, hogy tartsák gondolatukban ezeket a pilótákat az elkövetkező órákban és napokban, hangsúlyozva, hogy a fegyveres erők tagjai „nagy áldozatokat” hoznak azért, hogy végrehajtsák azokat a feladatokat, amelyeket országuk megkövetel tőlük.

A hadműveleti kontextusban Ken megerősítette, hogy a péntek a „kinetikus tűz szempontjából a legnehezebb nap” lesz az egész hadműveleti területen, ami a légicsapások ütemének várható fokozódását jelzi.

Ez az értékelés az amerikai tisztviselők szerint azt tükrözi, hogy a katonai kampány még nem érte el csúcspontját, inkább a csapások elmélyítésének és az iráni rezsim katonai infrastruktúrájának nagyobb mértékű célba vételének szakaszába lépett.

Másrészről Hegseth erősen bírálta a háború egyes médiavisszhangját, különösen azokat a jelentéseket, amelyek a Hormuzi-szorosra gyakorolt ​​háború következményeinek amerikai téves számításairól beszéltek, mivel ezeket a jelentéseket „nem komolynak” tartották.

Azt mondta, hogy Irán „mindig ugyanazt csinálja, ha túszul ejti a szorost”, és kíváncsi volt, vajon egyes sajtóorgánumok úgy vélik-e, hogy Washington „nem gondolta előre ezt a forgatókönyvet”.

Bírálta azt a médialeírást is, amely szerint a háború terjeszkedik, és azt mondta, hogy az igazi címnek a következőnek kell lennie: Irán „összezsugorodik és a föld alá rejtőzik”, utalva a vezetésére nehezedő növekvő katonai nyomásra.

Hozzátette, hogy Irán vezetői „menedékekben rejtőznek, és polgári területekre költöznek”, tekintve, hogy ez az iráni vezetésen belüli zűrzavart tükrözi.

A konferencia során a két amerikai tisztviselő három fő üzenetet igyekezett megerősíteni: Először is, hogy az új iráni vezetés mélyreható irányítási és irányítási zavaroktól szenved.

Másodszor, az amerikai-izraeli légi fölény egyértelművé vált a hadműveletek színterén, az iráni katonai struktúra elleni nagyszabású csapások folytatódásával.

A harmadik üzenet annak megerősítése volt, hogy Washington továbbra is a katonai kezdeményezés pozíciójában van, és a háború üteme és intenzitása a következő szakaszban is az amerikai politikai vezetés döntéseihez kötődik.